Tűzjelző rendszerek

Gyorsan változó világunkban az egyik legértékesebb dolog az idő. Egy kezdetben kis tűzből pillanatok alatt katasztrófa keletkezhet. Ilyen helyzetben az IDŐ korszerű eszközök birtokában szövetségesünkké is válhat. A tűzről a pusztítás, az anyagi javak teljes megsemmisülése, az emberélet és biztonság, és általában az élet újbóli kezdése jut eszünkbe. Tapasztaltabb, vagy felkészültebb embereknek már elsődlegesen a tűz megelőzése, annak eszközei jelennek meg lelki szemei előtt.

 

A riasztó rendszerek mellett szükség lehet egyéb jelzőeszközökre is, melyekkel a lakás védelmét kiegészíthetjük, teljessé tehetjük, valamint azokat a riasztórendszer hálózatára csatlakoztathatunk.

 

A tűz kialakulását mindig füstképződés előzi meg, ezért a jelzőrendszert füstérzékelővel kell ellátni. Ez lehet fotoelektromos füstérzékelő készülék, mely a levegő tisztaságának változását érzékeli. A füst szennyezte levegő átlátszósága csökken, és ezt a fénycsökkenést jelzi a készülék. Az érzékelők egy LED kijelző felvillanása mellett folyamatosan mintát vesznek a levegőből, de saját működésüket és érzékenységüket is folyamatosan ellenőrzik. Időnként - évente egyszer, szennyezettebb környezet esetén többször is - tisztítani kell, vagyis az optikai érzékelőről el kell távolítani a szennyeződést. Felszerelésük ajánlott jellemzően füsttel égő anyagokhoz, de konyhákba is.
Ha a mért érték a beállított határértéket túllépi, riasztás történik. Szintén a tűz jelzésére szolgál a hőmérséklet érzékelő, melyet állandó üzemű jelzőáramkörre kell felszerelni. Fűtő-, tüzelő berendezések közelében, vagy gyorsan lángra kapó (vegyi) anyagok mellett érdemes elhelyezni, hogy a tűzveszélyt azonnal érzékelhesse, mert ez a beavatkozás és elhárítás szempontjából igen fontos.

 

A cégünk által ajánlott, és tervezett, valamint telepített tűzjelző eszközök ugyan nem tudják megakadályozni a tűz keletkezését, de precízen, gyorsan és üzembiztosan jelzik már a tűz előjelét, a füst és hőképződést.

 

Tűzjelző rendszereink a következő működésmódúak lehetnek:

 

  • Hagyományos (hurkos) tűzjelző rendszer, amely az egy vezetékhurkon levő optikai füst hősebesség érzékelők jelzéseit fogadja, érzékelés esetén csak a vezetékhurok nyomvonala lehet az irányadó a veszélyeztetett helységet illetően.
  • Analóg címezhető tűzjelző rendszer, amelynél az egyes vezetékhurkokon levő érzékelők meghatározott „névvel „ rendelkeznek, így tűz esetén a veszélyeztetett helység pontosan behatárolható.
  • Intelligens tűzjelző rendszer, míg a hagyományos tűzjelző rendszerek csak regisztrálnak egy vészhelyzetet, addig az intelligens rendszer érzékelői folyamatosan közvetítik az információkat a jelzőközpont felé. A megbízhatóságot a központ és az érzékelők között fennálló állandó kapcsolat garantálja. Ezt a digitális jelátvitelű kapcsolatot nevezzük protokollnak.

    * minden eddiginél gyorsabb jelzési sebesség,

    * minden eddiginél megbízhatóbb működés.

    A jelzési szelektivitást biztosító egyedi cím - egy újszerű ötlettel - az érzékelő aljzatába dugaszolható kódolt műanyag kártya segítségével adható meg. Egy jelzőközponthoz akár sok-száz érzékelő is csatlakoztatható, a jelzési időtartam mégsem növekszik.

 

Fenti tűzjelző rendszereket eltérően a riasztóközponthoz kapcsolható füst érzékelők esetétől TERVEZNI és ENGEDÉLYEZTETNI KELL !

A cégünk vállalja rendszerek tervezését, engedélyeztetését, kivitelezését, átadását, azaz teljes körű kivitelezését. Ehhez a feladathoz rendelkezünk hatósági engedéllyel:

- BM OKF Beépített tűzjelző berendezések tervezése és telepítése szakvizsga.

 

A kivitelezés teljes folyamata:

  • - Tervezés a vonatkozó jogszabályoknak, valamint a hatóságok elvárásainak megfelelően.
  • - BM Tűzoltóság illetékes Tűzoltó Parancsnoksággal előzetes engedélyeztetés.
  • - Illetékes Polgármesteri Hivatal Jegyzőjével történő engedélyeztetés.
  • - Egyeztetés más szakipari tevékenységet végzőkkel, generál kivitelezővel, kivitelezés, teljes körű tesztelés, oktatás.
  • - BM Tűzoltóság illetékes Tűzoltó Parancsnoksággal Szakhatósági Hozzájárulás.

 

Fenti folyamatokat cégünk teljes egészében átvállalja megrendelőitől!

 

 

CENTRALMAX kulcsszavak felhő:

Tűzjelző | tűzjelző rendszer | tűzjelző központ| tűzjelző berendezések | tűzjelző karbantartás | tűzjelző rendszerek karbantartása | felülvizsgálat | tűzjelző rendszerek telepítésének tervezése | Notifier | System Sensor | Bosch | HoneyWell | Esser | Tűzvédelmi rendszerek | rendszer szerelés| vezeték nélküli tűzjelző | gázérzékelő | CO jelző | szénmonoxid jelző készülék | szénmonoxid és gázérzékelő | gázdetektor | intelligens tűzjelző | aspirációs füstérzékelő | Hagyományos tűzjelző rendszerek | Intelligens tűzjelző rendszerek | Veszprém | Balatonfüred | Balatonalmádi | Csopak | Tihany | Ajka | Pápa | Tapolca | Székesfehérvár | Kivitelezés | Tervezés |

 

Vissza az oldal tetejére